Éljen a szabadság! teljes filmek magyarul


A politikai szatírában az olasz ellenzék vezére, Olivieri (Toni Servillo - A nagy szépség) teljesen kiábrándulva a munkájából a kampányidőszak közepén elszökik. A többiek a válsághelyzetet orvosolandó bizarr megoldással állnak elő: megkeresik Olivieri ikertestvérét, hogy ugorjon be addig, míg előkerítik az igazi politikust. Bár Giovanni (szintén Toni Servillo alakításában) külsőre szakasztott mása Olivieri-nek, személyisége nem is lehetne eltérőbb: a filozófiaprofesszor nemrégiben szabadult az elmegyógyintézetből.

Walesa - A remény embere teljes filmek magyarul


A film egy interjú közbeni visszaemlékezésből építi fel a lengyel történelem egy kiemelkedő eseménysorozatát. Végigkövethetjük, ahogy Wałęsa, a gdański gyári munkás, villanyszerelő szűkebb közösségének vezéregyénisége lesz, amikor az 1970-es illegális hajógyári sztrájkot 80 munkás halálának árán fojtják el. Mivel már ekkor szenvedélyesen, de taktikusan küzd, az elnyomó hatalom máris számontartja őt. Az ekkor még fiatal Wałęsa és felesége, Danuta ez idő tájt várják első gyereküket, de a családot máris szétszakítja egy hosszabb börtönbüntetés, ami Wałęsa életében korántsem az utolsó elzárás. Az események sora közben kibomlik előttünk egy őszinte, önazonos, áldozatkész és nem utolsósorban vallásos vezető képe, akit követői szívből szeretnek és támogatnak.

A beavatott teljes filmek magyarul


Beatrice Prior (Shailene Woodley) a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dönteniük, hova akarnak tarozni: a Bátrakhoz, az Őszintékhez, az Önfeláldozókhoz, a Barátságosakhoz, vagy a Műveltekhez. Egyetlen döntés, amely örökre megváltoztathatja sorsukat.
Beatrice a vizsga során szembesül különleges képességével: az Elfajzottak közé tartozik, akik egyetlen csoportba sem sorolhatóak. Egy szabályok uralta világban azonban ez a legveszélyesebb dolog, ami egy fiatallal történhet: ha kitudódik, az egyet jelent a halállal. A több hetes beavatása során számos félelmével, gyengeségével kell szembesülnie a fiatal lánynak, miközben titkolnia kell valódi kilétét. Amikor rájön, hogy az Elfajzottakat végleg ki akarják iktatni, olyan tettre szánja el magát, amely mindenki számára meglepetést okoz.

A Grand Budapest Hotel teljes filmek magyarul


Valahol a békés, bogaras Európában, valamikor a békeidőkben, a két világháború között működött egy elegáns hotel: a Grand Budapest. Vendégei átlagos arisztokraták, vénkisasszonyok és műkincstolvajok; alkalmazottai pedig a legjobbak a szakmájukban. Gustave (Ralph Fiennes), a híres főportás itt barátkozott össze az egyszerű küldönccel, Zero Musztafával, akivel együtt keverednek bele az évszázad festményrablásába.
Miközben a felbecsülhetetlen értékű reneszánsz képet keresik, egy családi vagyon elvesztése vagy visszaszerzése is kockán forog: és a nyomozás meghökkentő fordulatai magukkal ragadják a hotel összes lakóját.

Noé teljes filmek magyarul


Az Oscar-díjas Russell Crowe alakítja Noét, azt az embert, akit Isten nagy feladatra választott ki, mielőtt vízözön pusztította volna el a világot.

Pofázunk és végünk teljes filmek magyarul


Ben, a gimnáziumi biztonsági őr az elmúlt két évet azzal töltötte, hogy megpróbálta bebizonyítani Jamesnek, az atlantai rendőrség nyomozójának, hogy érdemes a húga, Angela kegyeire, és nem csak egy mihaszna, videójáték-mániás lúzer. Amikor Bent végre felveszik a rendőrakadémiára, úgy érzi, ezzel kivívta a dörzsölt zsaru tiszteletét, és áldását kéri tőle arra, hogy elvegye feleségül Angelát. Ám a sógorjelölt James bizonyítékot akar Ben rátermettségére, ezért úgy dönt, hogy magával viszi egy napra járőrözni - és ezzel majd a frászt is ráhozza a zöldfülű rendőrpalántára. De amikor az eszelős nap végére eljutnak a város leghírhedtebb bűnözőjéig, James kénytelen belátni, hogy új társának gyorstüzelő szája legalább olyan veszélyes, mint a körülöttük süvítő golyók.

Viharsarok teljes filmek magyarul


Megtalálni igazi önmagunkat olyan utazás, mely ismeretlen, ködös vidékre vezet - távol mindentől, amiben valaha hittünk. A Viharsarok című film a kamaszkor drámája: mozgalmas, érzelemmel telt története önmagukat kereső kamaszok felnőtté éréséről szól. Szabolcs Bernarddal együtt egy német futballcsapatban játszik. Szobatársak, legjobb barátok, elválaszthatatlanok. Egy vesztes mérkőzés és csúnya vita után Szabolcs átgondolja életét és hazamegy Magyarországra az egyszerűbb élet reményében. Azonban ez a magány nem tart sokáig. Hazatérése után hamarosan találkozik Áronnal és kölcsönös vonzódás alakul ki a fiúk között, amikor Szabolcsot váratlanul felhívja Bernard, hogy Magyarországra érkezett.

Vijay és én teljes filmek magyarul


Úgy tűnik, Will Wilder negyvenedik születésnapját családja és barátai is elfelejtették. Ráadásul mindenki azt hiszi, hogy halott, miután súlyos baleset éri az autóját, amelyet azonban elloptak. A helyzet aligha lehetne szomorúbb egy new yorki színész számára, aki már amúgy is régóta mellőzöttnek érzi magát egy gyerekműsor béna zöld nyulának szerepében.
Elhatározza, hogy részt vesz a saját temetésén, ahol megtudhatná, ki mit gondol róla valójában. Rad, egy indiai étterem-tulajdonos segítségével Will a turbános-szakállas Vijay Singh bőrébe bújik: egy jóképű és udvarias szikh férfivá alakul. Ennek köszönhetően sok újdonságot derít ki Willről, miközben Vijay egyre szimpatikusabb lesz mindenkinek, különösen frissen "megözvegyült" feleségének, Juliának.

Az apáca teljes filmek magyarul


Pauline Etienne, Isabelle Huppert, Louise Bourgoin, Martina Gedeck) Denis Diderot (1713-1784) legismertebb regénye, Az apáca korának egyik legfelkavaróbb alkotása volt, mely egyházellenessége miatt csak a szerző halála után jelenhetett meg. A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált feldolgozás az eredeti mű szellemiségéhez hű, mégis ízig-vérig XXI. századi adaptáció francia sztárszereposztással.

Nyomtalanul teljes filmek magyarul


Egy szolgálatteljesítés közben vétett hiba miatt a tehetséges, de öntörvényű nyomozót, Carl Morc-ot parkolópályára állítják, és megbízzák, hogy egy alagsori irodában irányítsa a Q-ügyosztály munkáját. Társa, Assad segítségével megoldatlanul lezárt ügyeket vesznek újra elő, hogy szelektálják és átolvassák a régi aktákat. Egy nap kezükbe kerül egy eltűnéses-öngyilkossági ügy, és a páros váratlanul olyan részletre bukkan, amely új megvilágításba helyezi az esetet. Minél tovább nyomoznak, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy az öngyilkosságként lezárt ügy valójában bűncselekmény volt. Az egyetlen szemtanú azonban az eltűnt beszédképtelen öccse, aki csak korlátozottan képes kommunikálni, és nem akárkinek nyílik meg. Ráadásul a nyomozók főnöke is mind gyanakvóbban tekint a különcnek tekintett párosra.

Need for Speed teljes filmek magyarul


Tobey (Aaron Paul) tehetséges autószerelő, aki csapatával szupergyors versenyautókat épít és versenyeztet. A csőd széléről próbálja megmenteni garázsát, amiért vonakodva, de mégis összeáll a gazdag, és arrogáns ex-NASCAR pilótával, Dino Brewsterrel (Dominic Cooper). Már majdnem megköti az év üzletét az egyik autókereskedővel, Juliaval (Immogen Poots), amikor egy illegális versenyen Dino átveri, és Tobeyt emberölés vádjával ártatlanul elítélik. Két évvel később, a frissen szabadult Tobey eltökélt szándéka, hogy bosszút áll Dino Brewsteren, aki csapdába csalta, és rács mögé juttatta őt. Egyetlen cél vezérli, hogy elintézze az autóversenyzőt, méghozzá a hírhedt De Leon futamon. Ám ahhoz, hogy időben befusson a versenyre, minden létező akadályt le kell küzdenie a keleti parttól egészen a nyugati partig. Szupergyors verdájával hasít az utakon, míg nyomában a zsarukkal, és Dino embereivel csak hűséges csapatában és a leleményes Juliában bízhat. Segítségükkel Tobey felrúg minden lehetséges szabályt, és bebizonyítja, hogy aki szenvedéllyel versenyez, az csakis győztesként kerülhet ki. Mert nála a szerelem, a bosszú, és benzin együtt pörgeti fel a motort.

Mr. Peabody és Sherman kalandjai teljes filmek magyarul


Mr. Peabody a világ legokosabb embere lehetne - ha nem volna kutya. Így viszont ő a világ egyetlen olyan négylábúja, aki egyesíti magában Einstein eszét, Sherlock Holmes logikáját, Oscar Wilde szellemességét és James Bond bátorságát. A különleges eb egyszerű gazdája és kiváló barátja, Sherman, átlagos srác: de a kalandjai, hála a kutyájának, különlegesek.
Mr. Peabody időutazó csodagépet épít, ám a Voltkompot Sherman engedély nélkül használja, és ettől összezavarodik a történelem, összekuszálódik az idő, és kutyanehéz feladat, hogy minden a helyére kerüljön. A kiváló páros szerencsére szereti a kutyanehéz feladatokat - főleg, ha közben nagyokat lehet nevetni.

Szerelem a felhők felett teljes filmek magyarul


Julie három éve szakított Antoine-nel, a javíthatatlan nőcsábásszal. A képzőművészként egyre sikeresebb Julie közelgő esküvőjére utazik vissza New York-ból Párizsba, ám a légitársaság hibájából a business class-on kap csak helyet. A gépre felszállva a legnagyobb meglepetésére Antoine ül mellette, aki egy új állás reményében repül haza Franciaországba. A meglepetésszerű találkozást mind a két fél igen kellemetlenek ítéli meg és mindent megtesznek, hogy új helyre ülhessenek a gépen, de erre nincs lehetőség. A viharos repülő út alatt a páros felidézi kapcsolatuk örömteli pillanatait és árnyoldalait egyaránt, s a kényszerű összezártságban tisztázzák az eddig elhallgatott konfliktusaikat. Mire Párizsban leszállnak, a korábbi sérelmek és problémák kibeszélése nyomán ismét fellángolnának az érzelmek, csakhogy Julie-t várja vőlegénye, akihez - tudtán kívül - történetesen Antoine megy állásinterjúra.

3 nap a halálig teljes filmek magyarul


Kevin Costner újra főszerepben, ráadásul a
gyönyörű Amber Heard támogatásával!
Egy visszavonult ügynököt gyógyíthatatlan
betegség sújt, de a titkosszolgálat egy
kísérleti drogot kínál a férfinak egy utolsó munkáért cserébe. Miközben 3 napja van megtalálni a célszemélyt, életében először a lányáról is gondoskodnia kell.